A fajta bemutatása

A szőke mangalica

A magyar mangalicafajta kialakítása 1833-ban kezdődött, amikor Szerbiából sumadia- sertéseket hoztak be. A behozott sertések között különösen a kisjenői uradalom számára vásárolt 2 kanból és 9 kocából álló törzs volt értékes. A hazai parlagi sertésállománynak (a bakonyinak és a szalontainak) a sumadia sertéssel való fajta-átalakító keresztezése, a megfelelő egyedek céltudatos kiválogatása és okszerű takarmányozása révén jött létre a magyar mangalica, amely mind küllemében, mind belső tulajdonságaiban lényegesen jobb a balkáni rokonainál.

A szőrözet finomszálú, télen gyaluforgácsszerűen göndör, nyáron ritkább, rövid és sima, színe a vidék talajának minőségétől függően a szürkétől a sárgáspírosig minden árnyalatban megtalálható. A pilla, a szemöldök és a tapintószőrök, valamint a farokbojt belseje fekete. Hibának számít a fülszőrök tűzdeltsége barna és fekete szálakkal, az apró csigába göndörödő ún. bárányszőr, a durva, sörteszerű szálkás szőr. Nem kívánatos fiatal korban a hasaljon, a haskorc táján kitüskésedő szőrseprű. Az idősebb korban bekövetkező sörtésedés már nem olyan nagy hiba, mint a fiatal állatokon.

Fajtajelleg hibák: a fehér szempillák vagy szemöldökszőrök, a testen bárhol előforduló fekete vagy barna folt, a teljesen fehér farokbojt, a kócszerű, összeálló koloncos kutyaszőr,a kocákon a hátra is átterjedő kifejezett sörtetaraj.

A bőrt vékony, palaszürke színű réteg fedi, amely levágás után forrázással, pörzsöléssel teljesen eltávolítható. A túrókarima, szemhéjak, körmök, természetes testnyílások feketék, míg a péraajkak világosabb árnyalatúak is lehetnek. A bőr a hasaljon, a lágyéktájon, a haskorcon halvány palaszürke színű. A csecsbimbók feketék. A fültő belső és alsó szélén világosabb folt található, amely a környező testrészek palaszürke színébe fokozatosan megy át. Gyakran előforduló hiba a rózsaszínű has (a csecsbimbók azonban feketék), míg bárhol a körülírt keselyfolt, fehértalpúság, viaszsárga vagy sávozott köröm, a rózsaszínű csecsbimbó már fajtajelleg hibának számít.

A fej törzshöz viszonyítva középhusszú és oldalnézetben mérsékelten homorú. A középmagasan tűzött fülek az orrhát felé hajolnak, s így a látást nem zavarják. A fül hossza a fej hosszának kb. kétharmada. A hát középhosszú és enyhén ívelt. Az ágyék feszes, a far gyengén lejtős, a sonka közepesen izmolt, a farok középmagasan tűzött. A has feszes, 5-5 egyenletesen elosztott csecsbimbóval. A törzs közepesen hosszú, a csontozat szilárd.

Mozgása a legeléshez szokott sertésére jellemző; könnyed és rugalmas. Az előbb ismertetett kívánatos testalakulása mellett, részben a szülőktől örökölt gyöngeség, részben a fejlődő korban alkalmazott elégtelen takarmányozás és a rossz tartás következtében gyakran találunk gyengébb küllemű egyedeket is a mangalicában. Különösen gyakori hiba a nyak, a váll, a mar kisebb fokú izomszegénysége, a mérsékelten hosszú csüdök, a kevésbé dongás és mély mellkas, a rövid hát, a nem eléggé dongás oldalak, a rövid lapos és gyengén izmolt, a csánkok fölött izomszegény sonkák, gacsos állás stb.

A törzskönyvezésből kizáró fajtajelleg hiba: a nehéz, burkolt, durva vagy keskeny, az ormányszerűen elhegyesedő fej; a túl magasan tűzött, apró, fölálló fül, vagy a túl alacsonyan tűzött, túl nagy, lelógó fül, a keskeny, üres nyak; a magas, éles mar; a gyengén izmolt lapocka; az erősen süppedt mar; a fűzött, sekély, lapos mellkas; a hajlott vagy pontyhát; a rövid, keskeny, csapott far; a tőben vékony, rövid farok; 10-nél kevesebb csecsbimbó; szűk, franciás, térdes állás; a medvetalp.

Jó tulajdonságai közé tartozik az edzettség, az igénytelenség, a nagyfokú zsírtermelő-képesség. Emellett azonban olyan hibái is vannak, amelyeknek kiküszöbölése igen fontos a fajta fennmaradása érdekében. Így pl. nem elég szapora. Általában 5-8 malacot fial. Az évtizedeken át folytatott nem megfelelő tartás és takarmányozás (csak melléktermékek, rossz vagy kevés abrak) következtében a többi sertésfajtához viszonyítva lényegesen lassúbb fejlődésű és kisebb testű.

Az egynapos mangalica malacok súlya 0,8-1 kg, az alom súlya pedig születésekor 6-10 kg. 30 napos korban megkívánjuk, hogy a malacsúly legalább 8-10 kg, az alomsúly pedig legalább 60-70 kg legyen.

A mangalica zsírtermelő-képessége minden fajtáét felülmúlja. Gyorshizlalással 10-12 hónapos korra 500-550 gramm átlagos napi súlygyarapodással a 130-150 vagy még ennél is nagyobb súlyra hizlalható. Ebben a súlyban levágva 55-60% fehérárut ad.

A fekete mangalica:

A dunántúli részeken a fekete színű mangalica volt elterjedve. Őse a horvát-szerémségi fekete- azaz a nápolyi - sertés, mely időnként keveredett a mangalicával, így nyerte el hasonló alakját, de megőrizte fekete színét. Az 1885-ben Kőbányán megtartott hizlalási próba szerint kissé lassabban, de nagyobbra nőtt, mint szőke rokona és a betegségekkel szemben sokkal ellenállóbb volt. Sajnos csak volt, ugyanis az addig nagy létszámban tartott fekete mangalica az 1970-es években kihalt, utolsó példányait a Duna szerbiai szigetein látták azokban az években.

A fecskehasú mangalica:

A szőke és fekete mangalica keveredéséből jött létre . A háta fekete, de a has és a combok belső oldala szőke színű. Egyéb tulajdonságaiban megegyezik a szőke mangalicával, egy kicsit kisebb rámájú és szaporább és talán kissé ellenállóbb annál. 1993-ra ez a szín is csaknem kihalt, mindössze 32 db koca volt belőle. Napjainkban néhány száz koca van, az elmúlt 2 évben szerencsére rohamosan bővülni kezdett a létszám.

A vörös mangalica:

Új mangalicaszín, mely a szalontai sertés és a szőke mangalica keveredésével az 1910-es években jött létre. A régebbi szakirodalom inkább javított szalontainak nevezi, de az 1960-as évekre teljesen mangalicává alakult, csak a színe maradt vöröses rózsaszín. 1993-ra alig maradt belőle élő példány, 31 koca volt a teljes törzskönyvezett állomány. Ma pár száz koca van, lassan de biztosan gyarapszik a számuk.